Isabel, most, hogy hamarosan lejár a Leonardo ösztöndíjad, mik a terveid?

Visszamegyek Portugáliába, és lehet, hogy munkát keresek, vagy elmegyek Londonba. Egy barátnőm invitált Leedsbe, ő bátorít, hogy kérdezzek körül ott is, mert azt lehet tudni, hogy szükség van ott szociális munkásokra és a fizetések is méltányosak. Ha tehetném, Londonba mennék.

A kezdetkor néhány emberrel beszélgettem arról, hogyan is lehetne itt maradni Magyarországon, de ez nem túl egyszerű, bonyolultnak látszik. Először vissza kellett volna térni a projekt kiértékelésre, másodszor szociális munkásként szeretnék dolgozni, és a magyar nyelv nem túl egyszerű, erősen kellett volna tanulni. És ezt nem tudom megtenni, mert erre nem lett volna pénzem.

(Beszélgettünk Angliáról, az ottani körülményekről, munkalehetőségekről.)

Boróka említette nekem, hogy volt egy hosszabb önkéntes-munka tapasztalatod. Ezt a beszélgetést többen is olvassák majd a Révészekben (kezébe adok egy számot, melynek lapjáról Melanie mosolyog Ránk, aki Belgiumból érkezett Budapestre), biztosan sok kollégát érdekelne az élményed.

De jó, én is benne leszek? Ok. Szóval az önkéntes munkáról. Először is Portugáliában általános, hogy nagyon sok önkéntes dolgozik az intézményekben. Többségük az egyetemről jön. Szociális munkások, pszichológusok, akik érdeklődnek ez iránt a terület iránt.

Felnőtt portugál bevándorló emberekkel kezdtem el dolgozni egy évig. Nagyon érdekes volt, mert apám 59 éves volt és éppen abbahagyta a banki munkáját, és eljött velem önkéntesnek a csapatba, tanította a bevándorlókat. Majd abbahagytam a munkát és Spanyolországba mentem. Majd az anyukám is csatlakozott apához, és ez így nagyon érdekes volt.

Mindez nagyon jó volt a családnak, az önkéntes munka jó lehetőség azoknak, akik nyugdíjasok és valami jót, hasznosat akarnak tenni.

Miután befejeztem az egyetemet, folyamatosan tartottam a kapcsolatot a bevándorlókkal foglalkozó intézményekkel. Beszéltem az egyetemi mentorommal is, akinek kapcsolata volt egy olyan vallásos misszióval, akik Afrikában segítenek. Szerettem volna mást is csinálni, nem egyből csak dolgozni. Imádok utazni, új tapasztalatokat szerezni és sokszor meglepődni. (Nevetünk.) Hol is tartottam? Volt erről egy beszélgetés a mentorommal. Teljesen megbízott bennem, és természetesen nagyon izgalmasnak tűnt odamenni. Júliusban befejeztem az egyetemet és októberben indultam egy barátnőmmel, a nyáron felkészültünk erre a küldetésre együtt. Mi is olyan ruhát hordtunk, mint az apácák.

Más önkéntesekkel mentünk, a neten ismerkedtünk meg, hamar egy kis team lettünk. Nyolc hónapot voltunk ott, leginkább portugál nyelvet tanítottunk meg különböző tantárgyakat. Egyik barátom nyelvet, másik társam matematikát.

Ott éltünk a misszióban, ahol külön lakrészünk volt nekünk, önkénteseknek.

Nem feltétlenül kellett részt vennünk a vallásos szertartásunkban, tiszteletben tartották a világi hozzáállásunkat. A vallásos és a professzionális szociális munka tiszteli a másikat, és egymást használják. Pl. minden nap volt egy kis mise a kápolnában, nekünk nem kellett ehhez csatlakozni, csak annyit mondtunk, hogy imádkozzatok értünk is. Közösségi találkozások miatt néha elmentünk egy-két másik templomba hiszen ez volt a színtere az ismerkedéseknek.

Te mit tanítottál és kiknek?

Fiatalokat tanítottam, kb. 17 évesek voltak, 3 osztály, és voltak kamasz csoportok. Kemény volt, de nagyon szerettem, élveztem a munkát.

Mitől volt kemény az életkori sajátosságokon túl?

Sokat dolgoztak az iskola mellett, pár lány nem lehetett egyedül, csak a bátyjával, ami nem volt mindig könnyű. Más a nemek közötti viszony, mint nálunk. A délutáni klubok alkalmával sok olyan beszélgetés zajlott, ami ezeket a témákat érintette, de vigyázni kellett és tiszteletben kellett tartani a meglévő társadalmi berendezkedést.

Igen, még akkor is, ha merőben eltér a mi értékrendszerünktől.

Igen, pontosan. Tudod, erről tanulni meg beszélgetni sokkal könnyebb. Amikor helyzetben vagy, akkor okoz igazi dilemmát és nehézséget saját magad értékrendjét félre tenni.

Mesélnél a kamasz csoportokról?

Nagyon élveztem ezt a részét. Délután filmklub, számítástechnika óra. Mindent csinálhattak, vittünk egy csomó könyvet, rajzoltunk, festettünk. Ez jó, mert otthon nem tudtak ilyeneket csinálni. Számítógépeken fényképeket készítettünk, hogy láthassák, ilyet is lehet, ez fontos része volt a munkánknak – mármint az, hogy a fejlettebb számítástechnikai eszközökkel, programokkal megismertethessük őket.

Nekem különösen jó volt, mert nem volt túl sok órám, amit tanítottam, így a klubokon több időt tudtam velük tölteni. Szerettem.

Érzem Rajtad, ahogy mesélsz róla, hogy nagyon fontos tapasztalás volt ez számodra.

Igen. Mély élmények voltak. Az első időben, amikor teljesen új kultúrába kerülsz, egy ilyen élmény teljesen megváltoztatja a gondolkodásodat. Elmélyít. Nagyon jó tapasztalat volt nekem, hogy tanárként lehettem kint. Amikor a kis néger diákok néznek rám, és most akkor taníts nekem tudományokat (nevet). Nehéz volt, hogy azt a portugál nyelvjárást beszéljem, amit ők értenek. A kurzus végén vizsgáznak, ha ez nem sikerül, akkor nem tudnak menni a normál suliba, és ezért nagyon nagy felelősséget éreztem. Nagyon szép barátságokat kötöttem a tanulókkal.

Ezután egy másik csoportot kaptunk, ahol fiatal lányokat segítettünk a házi munkában. Különböző praktikus segítséget nyújtottunk nekik, de volt olyan, hogy játszótéren játszottunk. Látogattunk családokat is a nővérekkel, ez is a program része volt. Volt, akinek 3-5 gyereke volt, megnéztük, hogy kinek mire volt szüksége – próbáltuk az empowerment (képessé tevés) szemléletet alkalmazni.

Afrika után Magyarország. Itt milyen benyomások értek, mint civil ember?

Január végétől vagyok itt, nem volt túl sok előzetes elképzelésem. Illetve volt egy-két elképzelésem, de nem tudtam biztosan mi lesz itt, csak pár dolgot olvastam Budapestről.

Voltam szép helyeken, Vácon, Esztergomban, Szentendrén és Egerben.

Nagyon meglepődtem, hogy milyen színes a kulturális élet itt, összetett város, zöld helyekkel, fesztiválokkal. Szerintem bárki ide jönne, szeretné ezt a színes, gazdag várost.

Nagyon szépek az épületek, Portugáliában nem nagyon látni ilyen épületeket. Nagyon szerettem itt élni. A barátaimnak is ugyanez volt a benyomása, mindenkinek nagyon tetszett Magyarország.

Teresa Salgueiro, a Madredeus énekesnője a legutóbbi budapesti fellépése utá, arról nyilatkozott, hogy a magyarok és a portugálok mentalitása sok mindenben azonos. Mit gondolsz erről?

Ismered a fado-t?

Igen, nagyon szeretem, most is hoztam a csoportra, arra gondoltam, fordíthatnál a lakóknak a dalokból.

De jó, nagyon szeretem én is! Lágy, és szépek a szövegek. Jó lesz. A fado a portugálok tipikus, tradicionális zenéje. Néhány dologban tényleg hasonlítunk egymásra. Az országunk mérete – régen mi is, nagyon nagyok voltunk –, a mentalitás is nagyon hasonló… A gazdasági helyzet is sok mindenben hasonlít, nálunk is nehéz munkát találni, és drága ország.

Nem tudom, hogy mondhatok-e ilyet, kicsit félénkebbek a magyar emberek, mint mi, talán több idő kell, hogy megnyíljanak. Amikor már kapcsolatban vagy valakivel, ha több időt töltesz el velük, akkor már megnyílnak.

Igen, talán a félénkség és az optimizmus, amit elsőre észrevettem. A melankóliára, szépségre tényleg hasonló módon figyelünk, reagálunk.

(Megmutattam neki és lefordítottam Palya Bea Portugál c. számát, amit az azonos című. magyar filmhez énekelt a magyar esélyegyenlőségi nagykövet. Tetszett Isabelnek.)

Melyek azok a zenék, muzsikák, amik fontosak számodra?

Nagyon fontos volt nekem, amikor fiatalabb koromban lázadoztam, a Doors zenéje és lírája. Egy csomó emlékem van kamaszkoromból. Ez egy nagyon különös korszak az életemben, nagyon intenzív volt. Egyébként éppen az, ahol vagyok, az határozza meg, hogy mit hallgatok. Jazz, blues, finomabb elektronikus zenék.

Mi volt az utolsó könyv, amit olvastál?

A kedvenc könyvem, amit utoljára olvastam, most nincs túl sok időm, de amikor eljöttem, akkor egy barátom adta oda: Hermann Hessétől a Siddhartha, utána Kundera: Identity című könyvét olvastam. Mindkettő nagyon fontos olvasmány volt számomra.

Mint szociális munkás milyen tapasztalatokat, benyomásokat szereztél Budapesten?

Nagyon sok helyen jártam intézménylátogatáson, nagyon jó mentorom volt, aki nagyon jól szervezete az itteni szakmai életemet. Jó tapasztalat volt, hogy sok helyen, mint itt nálatok is, több szociális munkással tudtam beszélgetni, ami fontos volt nekem.

Tudtam beszélgetni az engem ért benyomásokról, tudtunk kollégakánt beszélgetni a szociális munkáról, nemcsak az intézményekről. Ez jól kitágította a látókörömet.

Nemcsak a kíváncsiságomra tudtak választ adni, hanem egyfajta kutatói munkában is segítettek ezek a mély beszélgetések.

A hajléktalanokról nagyon nehéz beszélgetni, hiszen ez egy összetett probléma. Utcai szociális munkásként is dolgoztam, hajléktalanszállón is és kiránduláson is voltam veletek. Nagyon különböző problémákkal küzdő emberekkel találkoztam, egészen mély pszichiátriai-addiktológiai problémákkal, emigránsokkal… Az itt volt nálatok, ugye?

Igen.

Azt gondolom, hogy egy csomó mindennek kell itt még fejlődnie, de ugye, ez a terület erről szól, mint nálunk is Portugáliában.

Mindig is szociális munkát szerettél volna tanulni az egyetemen?(Mindketten nevetünk.)

Neeeeeeeeeem. Gimnázium után egy teljesen más helyzetben voltam, valamilyen tudománnyal akartam foglalkozni, emberközeli dologgal. Rájöttem, hogy mégsem a biológiát választom.

Mamám egyik barátja szociális munkát tanult, megszerezte a szükséges szakanyagot és miután én sok mindenre nyitott voltam, egyszercsak felvételiztem, nem tudtam még ekkor, hogy mit is akarok. Ez volt az első motivációm, vagyis nem volt (nevet). Hamar kiderült számomra, hogy emberekkel dolgozhatok majd és ez tetszett. Nem akartam irodában, bankban dolgozni. Az első két évben alapozó képzés volt, harmad- majd a negyedévben a gyakorlaton éreztem meg igazán, hogy én ezt akarom csinálni. Ötödévben csináljuk a kutatásokat, a szakdolgozatot.

Mi a kedvenc területed?

Nincs túl sok tapasztalatom, dolgoztam emigráns fiatalokkal. Itt láttam mást, pl. hajléktalant. Minden egyes területnek megvan a szépsége.

Fiatalokkal szeretnék dolgozni, 14-18 évesekkel. Energia van bennük, ahogy élnek, sokat kapok tőlük.

Néha úgy érzem, hogy fiatal vagyok, de néha elvesztem ezt. Az egyetemi évfolyamtársaim különböző helyeken vannak, és ha haza megyünk, referálunk egymásnak, az én speciális területem a szociálpolitika, nekem erről kell beszámolnom, illetve a fiatalkori bűnöző életmódokat kutattam az egyetemi évek alatt. Azokat a módszereket, melyek hatékonyak ezen a területen, pl.a resztoratív technika.

Az egyetem után is havonta egy alkalommal megbeszéltük a szakmai életünket. Ennek a munkának része volt a szupervízió. Folytatjuk a hagyományt, vacsorán összejövünk. Ez egyfajta szupervízió nekem, ezek mély kollegális barátságok. Megbeszéljük az élményeinket, impresszióinkat és az esetleges dilemmákat.

Milyen egzisztenciát szerezhet egy Lisszabonban élő szociális munkás, szociálpolitikus?

Ez nálunk is probléma. Ott kezdődik a nehézség, hogy egyáltalán találjak munkát. Második, hogy a szerződés jó legyen, előfordul, hogy 2-3 évet is dolgozik valaki szerződés nélkül. Nem elég a pénz lakásbérletre, 750-800 euró a havi bér, hasonlóan, mint itt. Ha bérelsz lakást Lisszabonban, 500 euró. , Én a szüleimmel élek. Sok fiatal összeköltözik egy lakásba. Létezik nálunk egy kormányprogram, hogy ha egy évig dolgozol, pályázhatsz lakásra, melyet az állam tart fent az igénylőknek, de ez a legális munkaszerződések miatt nehéz.

Különösen az egyetemi évek alatt sokan összeköltöznek. Így talán 200 eurót fizetsz a lakhatásért. Önálló lakást venni nem egyszerű.

(Csörög a telefonja, édesapja hívja…)

Hiányzol már a szüleidnek…

Igen, nekem is hiányoznak. Nagyon jól kijövünk egymással. Szerencsés vagyok, jó fej szüleim vannak, ezért is maradtam otthon. Inkább utazásra költöm a pénzt és szórakozásra.

Nagyon várom a nyarat Lisszabonban, a tengerparton, a nyár fantasztikus nálunk.

Köszönöm a beszélgetést.

Én is.

A beszélgetés után Isabelt meghívtam a pénteki csoportunkra. Izgatottan várták a lakók, többen már találkoztak vele a kiránduláson. Fado zenét hallgattunk, játszottunk, beszélgettünk és megtanítottuk neki a Tavaszi szél vizet áraszt c. dalt. Nagyon kedves lány, aki mindenkire nagy hatással volt.

Az interjút készítette és fordította:

Szegezdi Gabriella