Tegnap voltam a Szabadulóművész projekt egyik állomásán a Krétakör bázison, lakásszínházban. Erről bővebben itt:
http://kretakor.blog.hu/tags/bazis
Az egyik állomásról, szobáról...
Bodza és csipke szörppel fogadtak kedves, mosolygós emberek, egy kicsit oldódott a közösségi programon résztvevő ember magánya. Sokat kellett várakozni a többi résztvevőre, ami némi feszültséget keltett bennem, de még nem volt kényelmetlen, próbáltam befelé figyelni, hiszen sejtettem, hogy nagy "munka" vár majd Rám (is).
Elindultunk...egy, számomra "twinpeakses" hangulatú terembe érkeztünk, a vörös bársony borítás és gyertya fény, az apró székek és a kibontott fal mögötti realisztikus képek keveredése elutaztattak a szürreál világba.A tükörfólia egyszerű ámbár zseniális trükkje elvarázsolt, gyermeknek éreztem magam- nem sokáig.
Amit ott megjelenítettek, komolyan foglalkoztatott a RÉS installáció megtekintése után. Ugyanis Schilling és Párja, Lilla közös gyermekük születését felhasználták egy művészi kompozícióhoz, gondolatébresztéshez...ami számomra csak később okozott örvénylő kérdéseket, de nem bántóan. No, ez a kis színházszobában megjelent...a gyötrődés a realisztikus családi élet kanapéra és tv képernyőre zárva kontra művészi szabadság határok nélkül. Zavarba ejtő kitárulkozás a legintimebbnek vélt családi pillanatról. A magányos alkotó meg kell , hogy ossza gondolatait a kis családjával és az nem feltétlenül a mély filozófiai idill, hanem sokkal inkább az altatás, szoptatás és a "szülőkhöz utazzunk le Szegedre kirándulni" körökben merül ki. De ennyi lenne valóban???
Lilla jelenléte, hisztije, jogos önvédelme a kisbabáért, a családi egységért kapálódzó, verekedő nő súlyos volt, nagyon fájt, megértettem, azonosultam egy pillanatra. Kínosan feszengtem a kis székeken, alig mertem sóhajtani az intim térben.
Néha Schilling kilépett a családi körből és a színpadon mesterkedett.Megteremtődött a valóság és az attól elválaszthatatlan színházi fikció és ettől szoros volt, meg precíz, meg pontos és FONTOS. Bár a gegekkel néha nagyon erősen feloldotta Schilling, pl. amikor kiült a mini színpadra és a fejére hulló tollak okoztak egy kis derűt, nekem a David Lynch hatás mellett még az Illuzionista c. film jutott eszembe erről az atmoszféráról. Természetesen több is történt ott, de még nem jön ki... Az biztos, hogy Lilla naturalisztikus, minden manírtól mentes tipródása nagyon megérintett...Önportréjuk mindannyiunk számára válhat saját portrévá.
Örülök, hogy ennyi kijött, mert tegnap az előadás után kedvem lett volna egy üveg bort meginni valakivel, aki szintén ott volt és a hatások hasonlóan terhelték, de csak barátnőmtől kaptam "telefonos" segítséget, aki szerdán megy erre a tripre és nyílván nem akartam részletekbe bocsátkozni...csak hüppögtem, ámultam, hallgattam és bandukoltam.Aztán egy nagyon mélyet aludtam...
