vuvei.blog.hu

Isabel, most, hogy hamarosan lejár a Leonardo ösztöndíjad, mik a terveid?

Visszamegyek Portugáliába, és lehet, hogy munkát keresek, vagy elmegyek Londonba. Egy barátnőm invitált Leedsbe, ő bátorít, hogy kérdezzek körül ott is, mert azt lehet tudni, hogy szükség van ott szociális munkásokra és a fizetések is méltányosak. Ha tehetném, Londonba mennék.

A kezdetkor néhány emberrel beszélgettem arról, hogyan is lehetne itt maradni Magyarországon, de ez nem túl egyszerű, bonyolultnak látszik. Először vissza kellett volna térni a projekt kiértékelésre, másodszor szociális munkásként szeretnék dolgozni, és a magyar nyelv nem túl egyszerű, erősen kellett volna tanulni. És ezt nem tudom megtenni, mert erre nem lett volna pénzem.

(Beszélgettünk Angliáról, az ottani körülményekről, munkalehetőségekről.)

Boróka említette nekem, hogy volt egy hosszabb önkéntes-munka tapasztalatod. Ezt a beszélgetést többen is olvassák majd a Révészekben (kezébe adok egy számot, melynek lapjáról Melanie mosolyog Ránk, aki Belgiumból érkezett Budapestre), biztosan sok kollégát érdekelne az élményed.

De jó, én is benne leszek? Ok. Szóval az önkéntes munkáról. Először is Portugáliában általános, hogy nagyon sok önkéntes dolgozik az intézményekben. Többségük az egyetemről jön. Szociális munkások, pszichológusok, akik érdeklődnek ez iránt a terület iránt.

Felnőtt portugál bevándorló emberekkel kezdtem el dolgozni egy évig. Nagyon érdekes volt, mert apám 59 éves volt és éppen abbahagyta a banki munkáját, és eljött velem önkéntesnek a csapatba, tanította a bevándorlókat. Majd abbahagytam a munkát és Spanyolországba mentem. Majd az anyukám is csatlakozott apához, és ez így nagyon érdekes volt.

Mindez nagyon jó volt a családnak, az önkéntes munka jó lehetőség azoknak, akik nyugdíjasok és valami jót, hasznosat akarnak tenni.

Miután befejeztem az egyetemet, folyamatosan tartottam a kapcsolatot a bevándorlókkal foglalkozó intézményekkel. Beszéltem az egyetemi mentorommal is, akinek kapcsolata volt egy olyan vallásos misszióval, akik Afrikában segítenek. Szerettem volna mást is csinálni, nem egyből csak dolgozni. Imádok utazni, új tapasztalatokat szerezni és sokszor meglepődni. (Nevetünk.) Hol is tartottam? Volt erről egy beszélgetés a mentorommal. Teljesen megbízott bennem, és természetesen nagyon izgalmasnak tűnt odamenni. Júliusban befejeztem az egyetemet és októberben indultam egy barátnőmmel, a nyáron felkészültünk erre a küldetésre együtt. Mi is olyan ruhát hordtunk, mint az apácák.

Más önkéntesekkel mentünk, a neten ismerkedtünk meg, hamar egy kis team lettünk. Nyolc hónapot voltunk ott, leginkább portugál nyelvet tanítottunk meg különböző tantárgyakat. Egyik barátom nyelvet, másik társam matematikát.

Ott éltünk a misszióban, ahol külön lakrészünk volt nekünk, önkénteseknek.

Nem feltétlenül kellett részt vennünk a vallásos szertartásunkban, tiszteletben tartották a világi hozzáállásunkat. A vallásos és a professzionális szociális munka tiszteli a másikat, és egymást használják. Pl. minden nap volt egy kis mise a kápolnában, nekünk nem kellett ehhez csatlakozni, csak annyit mondtunk, hogy imádkozzatok értünk is. Közösségi találkozások miatt néha elmentünk egy-két másik templomba hiszen ez volt a színtere az ismerkedéseknek.

Te mit tanítottál és kiknek?

Fiatalokat tanítottam, kb. 17 évesek voltak, 3 osztály, és voltak kamasz csoportok. Kemény volt, de nagyon szerettem, élveztem a munkát.

Mitől volt kemény az életkori sajátosságokon túl?

Sokat dolgoztak az iskola mellett, pár lány nem lehetett egyedül, csak a bátyjával, ami nem volt mindig könnyű. Más a nemek közötti viszony, mint nálunk. A délutáni klubok alkalmával sok olyan beszélgetés zajlott, ami ezeket a témákat érintette, de vigyázni kellett és tiszteletben kellett tartani a meglévő társadalmi berendezkedést.

Igen, még akkor is, ha merőben eltér a mi értékrendszerünktől.

Igen, pontosan. Tudod, erről tanulni meg beszélgetni sokkal könnyebb. Amikor helyzetben vagy, akkor okoz igazi dilemmát és nehézséget saját magad értékrendjét félre tenni.

Mesélnél a kamasz csoportokról?

Nagyon élveztem ezt a részét. Délután filmklub, számítástechnika óra. Mindent csinálhattak, vittünk egy csomó könyvet, rajzoltunk, festettünk. Ez jó, mert otthon nem tudtak ilyeneket csinálni. Számítógépeken fényképeket készítettünk, hogy láthassák, ilyet is lehet, ez fontos része volt a munkánknak – mármint az, hogy a fejlettebb számítástechnikai eszközökkel, programokkal megismertethessük őket.

Nekem különösen jó volt, mert nem volt túl sok órám, amit tanítottam, így a klubokon több időt tudtam velük tölteni. Szerettem.

Érzem Rajtad, ahogy mesélsz róla, hogy nagyon fontos tapasztalás volt ez számodra.

Igen. Mély élmények voltak. Az első időben, amikor teljesen új kultúrába kerülsz, egy ilyen élmény teljesen megváltoztatja a gondolkodásodat. Elmélyít. Nagyon jó tapasztalat volt nekem, hogy tanárként lehettem kint. Amikor a kis néger diákok néznek rám, és most akkor taníts nekem tudományokat (nevet). Nehéz volt, hogy azt a portugál nyelvjárást beszéljem, amit ők értenek. A kurzus végén vizsgáznak, ha ez nem sikerül, akkor nem tudnak menni a normál suliba, és ezért nagyon nagy felelősséget éreztem. Nagyon szép barátságokat kötöttem a tanulókkal.

Ezután egy másik csoportot kaptunk, ahol fiatal lányokat segítettünk a házi munkában. Különböző praktikus segítséget nyújtottunk nekik, de volt olyan, hogy játszótéren játszottunk. Látogattunk családokat is a nővérekkel, ez is a program része volt. Volt, akinek 3-5 gyereke volt, megnéztük, hogy kinek mire volt szüksége – próbáltuk az empowerment (képessé tevés) szemléletet alkalmazni.

Afrika után Magyarország. Itt milyen benyomások értek, mint civil ember?

Január végétől vagyok itt, nem volt túl sok előzetes elképzelésem. Illetve volt egy-két elképzelésem, de nem tudtam biztosan mi lesz itt, csak pár dolgot olvastam Budapestről.

Voltam szép helyeken, Vácon, Esztergomban, Szentendrén és Egerben.

Nagyon meglepődtem, hogy milyen színes a kulturális élet itt, összetett város, zöld helyekkel, fesztiválokkal. Szerintem bárki ide jönne, szeretné ezt a színes, gazdag várost.

Nagyon szépek az épületek, Portugáliában nem nagyon látni ilyen épületeket. Nagyon szerettem itt élni. A barátaimnak is ugyanez volt a benyomása, mindenkinek nagyon tetszett Magyarország.

Teresa Salgueiro, a Madredeus énekesnője a legutóbbi budapesti fellépése utá, arról nyilatkozott, hogy a magyarok és a portugálok mentalitása sok mindenben azonos. Mit gondolsz erről?

Ismered a fado-t?

Igen, nagyon szeretem, most is hoztam a csoportra, arra gondoltam, fordíthatnál a lakóknak a dalokból.

De jó, nagyon szeretem én is! Lágy, és szépek a szövegek. Jó lesz. A fado a portugálok tipikus, tradicionális zenéje. Néhány dologban tényleg hasonlítunk egymásra. Az országunk mérete – régen mi is, nagyon nagyok voltunk –, a mentalitás is nagyon hasonló… A gazdasági helyzet is sok mindenben hasonlít, nálunk is nehéz munkát találni, és drága ország.

Nem tudom, hogy mondhatok-e ilyet, kicsit félénkebbek a magyar emberek, mint mi, talán több idő kell, hogy megnyíljanak. Amikor már kapcsolatban vagy valakivel, ha több időt töltesz el velük, akkor már megnyílnak.

Igen, talán a félénkség és az optimizmus, amit elsőre észrevettem. A melankóliára, szépségre tényleg hasonló módon figyelünk, reagálunk.

(Megmutattam neki és lefordítottam Palya Bea Portugál c. számát, amit az azonos című. magyar filmhez énekelt a magyar esélyegyenlőségi nagykövet. Tetszett Isabelnek.)

Melyek azok a zenék, muzsikák, amik fontosak számodra?

Nagyon fontos volt nekem, amikor fiatalabb koromban lázadoztam, a Doors zenéje és lírája. Egy csomó emlékem van kamaszkoromból. Ez egy nagyon különös korszak az életemben, nagyon intenzív volt. Egyébként éppen az, ahol vagyok, az határozza meg, hogy mit hallgatok. Jazz, blues, finomabb elektronikus zenék.

Mi volt az utolsó könyv, amit olvastál?

A kedvenc könyvem, amit utoljára olvastam, most nincs túl sok időm, de amikor eljöttem, akkor egy barátom adta oda: Hermann Hessétől a Siddhartha, utána Kundera: Identity című könyvét olvastam. Mindkettő nagyon fontos olvasmány volt számomra.

Mint szociális munkás milyen tapasztalatokat, benyomásokat szereztél Budapesten?

Nagyon sok helyen jártam intézménylátogatáson, nagyon jó mentorom volt, aki nagyon jól szervezete az itteni szakmai életemet. Jó tapasztalat volt, hogy sok helyen, mint itt nálatok is, több szociális munkással tudtam beszélgetni, ami fontos volt nekem.

Tudtam beszélgetni az engem ért benyomásokról, tudtunk kollégakánt beszélgetni a szociális munkáról, nemcsak az intézményekről. Ez jól kitágította a látókörömet.

Nemcsak a kíváncsiságomra tudtak választ adni, hanem egyfajta kutatói munkában is segítettek ezek a mély beszélgetések.

A hajléktalanokról nagyon nehéz beszélgetni, hiszen ez egy összetett probléma. Utcai szociális munkásként is dolgoztam, hajléktalanszállón is és kiránduláson is voltam veletek. Nagyon különböző problémákkal küzdő emberekkel találkoztam, egészen mély pszichiátriai-addiktológiai problémákkal, emigránsokkal… Az itt volt nálatok, ugye?

Igen.

Azt gondolom, hogy egy csomó mindennek kell itt még fejlődnie, de ugye, ez a terület erről szól, mint nálunk is Portugáliában.

Mindig is szociális munkát szerettél volna tanulni az egyetemen?(Mindketten nevetünk.)

Neeeeeeeeeem. Gimnázium után egy teljesen más helyzetben voltam, valamilyen tudománnyal akartam foglalkozni, emberközeli dologgal. Rájöttem, hogy mégsem a biológiát választom.

Mamám egyik barátja szociális munkát tanult, megszerezte a szükséges szakanyagot és miután én sok mindenre nyitott voltam, egyszercsak felvételiztem, nem tudtam még ekkor, hogy mit is akarok. Ez volt az első motivációm, vagyis nem volt (nevet). Hamar kiderült számomra, hogy emberekkel dolgozhatok majd és ez tetszett. Nem akartam irodában, bankban dolgozni. Az első két évben alapozó képzés volt, harmad- majd a negyedévben a gyakorlaton éreztem meg igazán, hogy én ezt akarom csinálni. Ötödévben csináljuk a kutatásokat, a szakdolgozatot.

Mi a kedvenc területed?

Nincs túl sok tapasztalatom, dolgoztam emigráns fiatalokkal. Itt láttam mást, pl. hajléktalant. Minden egyes területnek megvan a szépsége.

Fiatalokkal szeretnék dolgozni, 14-18 évesekkel. Energia van bennük, ahogy élnek, sokat kapok tőlük.

Néha úgy érzem, hogy fiatal vagyok, de néha elvesztem ezt. Az egyetemi évfolyamtársaim különböző helyeken vannak, és ha haza megyünk, referálunk egymásnak, az én speciális területem a szociálpolitika, nekem erről kell beszámolnom, illetve a fiatalkori bűnöző életmódokat kutattam az egyetemi évek alatt. Azokat a módszereket, melyek hatékonyak ezen a területen, pl.a resztoratív technika.

Az egyetem után is havonta egy alkalommal megbeszéltük a szakmai életünket. Ennek a munkának része volt a szupervízió. Folytatjuk a hagyományt, vacsorán összejövünk. Ez egyfajta szupervízió nekem, ezek mély kollegális barátságok. Megbeszéljük az élményeinket, impresszióinkat és az esetleges dilemmákat.

Milyen egzisztenciát szerezhet egy Lisszabonban élő szociális munkás, szociálpolitikus?

Ez nálunk is probléma. Ott kezdődik a nehézség, hogy egyáltalán találjak munkát. Második, hogy a szerződés jó legyen, előfordul, hogy 2-3 évet is dolgozik valaki szerződés nélkül. Nem elég a pénz lakásbérletre, 750-800 euró a havi bér, hasonlóan, mint itt. Ha bérelsz lakást Lisszabonban, 500 euró. , Én a szüleimmel élek. Sok fiatal összeköltözik egy lakásba. Létezik nálunk egy kormányprogram, hogy ha egy évig dolgozol, pályázhatsz lakásra, melyet az állam tart fent az igénylőknek, de ez a legális munkaszerződések miatt nehéz.

Különösen az egyetemi évek alatt sokan összeköltöznek. Így talán 200 eurót fizetsz a lakhatásért. Önálló lakást venni nem egyszerű.

(Csörög a telefonja, édesapja hívja…)

Hiányzol már a szüleidnek…

Igen, nekem is hiányoznak. Nagyon jól kijövünk egymással. Szerencsés vagyok, jó fej szüleim vannak, ezért is maradtam otthon. Inkább utazásra költöm a pénzt és szórakozásra.

Nagyon várom a nyarat Lisszabonban, a tengerparton, a nyár fantasztikus nálunk.

Köszönöm a beszélgetést.

Én is.

A beszélgetés után Isabelt meghívtam a pénteki csoportunkra. Izgatottan várták a lakók, többen már találkoztak vele a kiránduláson. Fado zenét hallgattunk, játszottunk, beszélgettünk és megtanítottuk neki a Tavaszi szél vizet áraszt c. dalt. Nagyon kedves lány, aki mindenkire nagy hatással volt.

Az interjút készítette és fordította:

Szegezdi Gabriella

Egész éjjel neteztem...nem szép dolog, komoly az addikciós mérlegem, ami a netet illeti, de egészen tartalmas éjjel volt. Kezdődött az szdsz.hu és Gusztos Péter blogjának olvasásával, hm...valóban meg tud újulni egy olyan közösség, akik a kezdetek filozófiájától és szemléletétől (pl. Solt Otília és a SZETA) olyan messze gördültek, hogy egy komolyabb tréning sem lenne elég visszagördíteni a nehéz köveket...Retkes megpróbálja, (bár azóta sorra közöl a média róla és cégérdekeltségeiről korrupciós ügyeket, melyekre nem reagál) Gusztos kihátrál és a süllyedő hajó hasonlatával élve azt éli meg, hogy az utolsó két konzerven megy a harc, halvány jelét sem látja a dicső kezdet felé fordulásnak...fájdalmas végnek tűnik ez és méltatlan az alapító értékek tükréből nézve....

ezek után lmp.hu- annyira sajnálom, hogy ennek a fiatal közösségi kezdeményezésnek avval kell többek között megküzdenie, hogy ne mossák össze a liberális oldal cooperációjával, aki egy kis fáradtságot is vesz és beleolvas a programjukba, feketén fehéren láthatja, hogy az emberi jogok terén és a szabadság jogok terén liberális közösség a neoliberális gazdaságpolitika ellen próbál meg jobbnál jobb programokkal lobbizni már most minden eszközzel...  a vidékfejlesztés területén kidolgozott programjuk tele van konzervatív elemekkel, de a jobb oldallal mégsem mossák össze őket....valami friss naivitás az ami miatt közel állnak hozzám és őszintén nagyon szorítok ennek a szerveződésnek...bízom benne, hogy a most megígért és hangoztatott szemlélet, mely szerint nem óhajtanak a jelenlévő politikai elittel "lepaktálni" a jövőben is konstans marad és a hitelességük megerősödésében ez lesz az egyik húzóerő....hajrá lmp!

no, innen jutottam el aztán ismét Hankissék (Hankiss Elemér, mások mellett egy videóban pozitívan nyilatkozik az lmpről, bár tegyük hozzá, egészen kimért és óvatos, amiért megint csak RESPECT! link a videóhoz: https://www.youtube.com/watch?v=p7f7IvP8Bew) oldalához, az újreformkor.hu-ra, ha valakit érdekel és nyitott, akkor nagyon tudom ajánlani, mert színes, érthető, roppant izgalmas és talán  a következő jelzőket tudnám használni, hogy egy modern, európai HUMANISTA, civil, közösségi, szakértői, polgári mozgalom és aktivistái, támogatói szellemkörébe pillanthatunk bele...egészen felemelő. A sok érték mellett egyet szeretnék itt megemlíteni: (ezen a linken érhető el- http://www.ujreformkor.hu/palya-bea-%E2%80%9Es-sirt-hol-nemzet-sulyed-el-nepek-veszik-koerul%E2%80%9C       Palya Bea megkapóan humoros és érzékeny reflektálása,  egy régebbi kutatás ihlette erre az írásra, ami itt érhető el:

http://hvg.hu/hetilap/200751-52HVGFriss2.aspx

tovább olvasva rátaláltam a Kulturális Kreatívok csoportjára, melyről egy kis film is megtekinthető, azonban a film nem tette volna számomra érdekessé ezt a csoportot, de a megjelent könyvet a témáról minél előbb szeretném a könyvespolcomon látni:

Paul H. Ray és Sherry Ruth ANderson tollából: Kulturális Kreatívok – Akik képesek megváltoztatni a jövőt-

link: http://www.ujreformkor.hu/kulturalis-kreativok-%E2%80%93-akik-kepesek-megvaltoztatni-joevot

aztán a gépet kikapcsolva elkezdtem megint olvasni Hamvas Béla: Láthatatlan történetének első esszéjét- ez a könyve jelenhetett csak meg, amíg élt a szerző....és a következő gondolatok foglalták össze az egész estés kutatgatást, keresgélést és gondolkodást...Amolyan esszenciaszerűen  a hatodik fajról való elmélkedésével összesűrítve tett pontot a napom végére, már megint Hamvas Béla:).

(Ez a könyvecske 1999 óta minden külföldi utamon velem van...érdekes, hogy otthon csak vár rám a könyvespolcon és a legnagyobb figyelemmel és kiváncsisággal eddig csak külföldön tudtam rá koncentrálni és magamévá tenni a sűrű mondanivalót....Megtaláltam a neten is, így begépelnem sem kell már a hivatkozott részletet-

köszönet a http://www.hamvasbela.org oldal üzemeltetőinek)

Uszpenszkij írja, hogy az egész földön, faji, népi, vallási, társadalmi, műveltségi, területi, korbeli, nembeli különbségektől teljesen függetlenül, tökéletesen új, hatodik emberfaj van kialakulóban. A new race - az új emberfaj kialakulása, keletkezése, kibontakozása érthetetlen nagy misztérium. Amíg ennek a fajnak a Föld minden táján elszórt tagjai - akár dél-afrikai bányában, akár amerikai farmon, japán hadihajón, balkáni kis faluban, norvég konzervgyárban, londoni külvárosban mint segédlelkész vagy munkás, vagy hivatalnok, vagy katona, vagy rikkancs, vagy sebész -egyedül állottak, önmaguk előtt is úgy tűnt, hogy abnormis, lehetetlen lények, akik környezetükkel és világukkal nemcsak hogy nem tudnak megegyezni, hanem azzal egyetlen lényeges pontban sem érintkeznek. Ezek az emberek a Földön elszórva, magukban voltak, környezetüktől sarokba állítva és mellőzve. Idegenek voltak. Mert valóban idegenek voltak. Az új fajból minden valószínűség szerint igen sok ember el is veszett. Ki tudja, hogyan? Egy része öngyilkos lett, egy része elzüllött, inni kezdett vagy fellázadt, a törvénybe ütközött és börtönbe került. Egy része kedélybeteg lett vagy megzavarodott. Végül a faj keletkezésének misztériumához teljesen hasonló, érthetetlen, újabb nagy misztérium volt, hogy az új faj képviselőiben lassan kifejlődött a tudat: már nem vagyok egyedül. Az még titok, hogy a hozzám hasonlóak hol vannak. De már tudom, hogy vannak, és ha találkozom velük, felismerem őket anélkül, hogy egyetlen szót is váltanánk. Amíg valamilyen emberből csak egy van, kivétel, ha kettő, különös, ha három, már közösség. Egyelőre még csak nyomokban. A harmadik nagy misztérium - a találkozás és egyesülés -még késik.

A hatodik fajról szóló tanítás nem veszélytelen. Nem azért, mert bárki, még a legprimitívebb tömeglény is azonnal meg van győződve róla, hogy ő az új fajhoz tartozik. A tanítás veszélye abban van, hogy az özönvíz kozmikus katasztrófájának kellős közepén, ma, a megmentő Noé-bárkát túl korán építi meg, és a menekülés reményével kecsegtet, holott még senki sem tudhatja, hogy a menekülésnek van-e lehetősége. A hatodik fajról szóló tanításban van valami profetikus, és azonnal érezni, hogy a gondolatot az isteni rejtély atmoszférája veszi körül. De ez még csak veszélyesebbé teszi. Egyelőre a gondolatot nem szabad másnak tekinteni, mint szimbólumnak: út, amely mindenkinek nyitva áll, és lehetőségnek, hogy mindenki tartozhat oda vagy ide. Csak rajta múlik. Ha a tudatos gondolkozáshoz nyúl, nyitva áll előtte a bárkába való belépés. Ha elsüllyed a tömegbe, kizárja magát a hatodik fajból. De még így is vigyázni kell. Aminek származása isteni, az az embernek túl sok. Ember, légy éber és erős!

20.

A küzdelem már eldőlt, anélkül, hogy a harcra sor került volna. A hatodik faj és a tömeg sohasem állottak egymással szemtől szembe, kezükben fegyverrel, hogy az ütközetet megvívják. Tulajdonképpen nem is találkoztak. A tömeg már teljesen az anyagba készült leszállni, amikor a Földön az új faj megjelent. A két ember nem nézett soha egymás szemébe. Csak az egyes emberi lények harcolnak, látszólag egyéni harcot. A háttér metafizikai. A küzdelem még tart, ha kimenetele nem is kétséges. Az ember csak a Hatalmak eszköze, s ha valaki közülünk győz, a bennünk lévő Hatalom győz.

Forrás: http://www.hamvasbela.org

...mindezek mellett egészen szép és mély dolgokat élek meg itt Angliában az új munkahelyemen, ahol idős emberekkel dolgozom...az érzések feldolgozásához és azok megírásához még kell egy kis idő....

Pár napja Angliában élek és terveim szerint ez évekig nem változik, legalábbis haza nem szeretnék költözni..gyakorlatilag a fulladástól menekülve szaladtam a repülőgépre...elegem van az otthoni közállapotokból. Bár a munkáimat szerettem, valami eltaszít most az országtól. Valami agresszív, ostoba és kiszámíthatatlan attitűd. Persze ember tervez...

Sokszor féltem és vannak barátaim, akik szintén hasonlóról számolnak be. Miközben egy pozitív, optimista, toleráns és nyitott embernek vallom magam, egyre többet éreztem borúsnak a napjaimat...elég volt és mivel tenni nem tudtam semmit a legjobb tervnek (már egy éve meg volt a terv csak a megvalósítás idáig csúszott) ez bizonyult, hogy nem túl messze, angol nyelvterületen, ahol a szakmámhoz közelálló állást is találhatok..így esett a második választás Angliára.

Londonba szívesen kiköltöztetném a mai Magyarországot egy kis tolerancia tréningre- másokat meg, amiatt , hogy lássák, máshogyan is lehet, akár egy 12 milliós várost irányítani és a közlekedését ésszerűen, pontosan megtervezni, lebonyolítani, megint másokat pedig azért, mert engem egy kissé felháborított, hogy a világ legdrágább városainak élmezőnyéhez tartotó Londonban (Camden townban)olcsóbban vásároltam meg a Nagchampa füstölőmet és kevesebb pénzből megvacsoráztam egy kis indiai étteremben, mint Budapesten.....Voltam itt már többször, ez az ötödik alkalom, de mindig otthonos életérzéssel gazdagít. Pedig lelkületem inkább a dél francia vagy Portugália partjaihoz áll közel, de a nyitottság és multikulti és a tolerancia kézzel fogható tapasztalata Nekem, aki otthonról most sok negatív és kétségbeesett impressziót hozott..szóval egészen felemelő.

A színházi étvágyamat pótlandó, sokat olvasok....a Krétakör blogra újra visszanéztem és megint elöntött a közösséghez tartozás kedves élménye. Örülök, hogy a részese lehettem, még mindig feltölt a Szabadulóművész...

POSZT 2009

A szakmai beszélgetések nyomasztottak és elkeserítettek, de erről majd később, bővebben. Hamletbe (Nagy Péter) "beleszerettem"- evvel nem voltam egyedül...és, hát lehet e ennél több célja egy fiatalokra vizionált Hamlet előadásnak? Ezt a kérdést senki sem tette fel a bizonyos szakmai beszélgetésen...megértettük, élveztük, közénk is jöttek- végre! nem csak a Krétakör tekint minket partnernek....és beleszerettünk a fiatal királyfi őszinte őrületébe. Ügyes volt....

Már a facebook-n is ...

Szívesen lennék 1965-ben Los Angelesben, amikor is Jim Morrison megmutatja Ray Manzareknek verseit...

https://www.youtube.com/watch?v=6O6x_m4zvFs

Morrisont elvitték a hollók...

Ezeket az éveket már sokan felemelték és vissza is húzták, de engem mindig elkap a hév és a vágyakozás ezekhez az időkhöz...miközben nálunk a "Gulyáskommunizmus dívik" és a panel rengeteg ellepi az ország városait addig oda át elindulnak a szégyenletes vietnami támadások. Budapesten felrobbantják a Nemzeti Színház épületét Washingtonban több, mint 30.000 ember tüntet a vietnami háború ellen. Itt elviselünk és elbújunk ott tüntetnek és elkezd a művészet is reagálni arra az iszonyatos valóságra amit a politika és a hadipar elkövetett. Ja, és Angliában megalakul a Pink Floyd, akik  szintén megfogalmazzák és szétszórják progresszív, szürreális űrbéli hangzásukat a nagy világnak. Bár ezekben az években inkább Beatles-es a hangzás...

https://www.youtube.com/watch?v=YDOVuDzEHZ8

Barrettet pedig a skizosugartrip oldotta fel...

Itthon ugye Illés,Koncz Zsuzsa és társaik, akiknek a KISZ ifjúságpolitikája, Aczél György "TiltottTűrtTámogatott"mércéi és az ekkor induló Ki mit tud? versenyei biztosították a megjelenéseket. Csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy keresztapám nagyon kedvelte őket, engem sosem érintett meg, túl egyszerű, kedves slágeres...lehet, hogy találhatnék valamit, ami tetszik, de csak a beates- számomra nem oké- zenék jutnak eszembe itthonról.

Számomra érdekes csak a '80-s években , mégpedig az Albert Einstein Bizottság megjelenésével érkezett.

https://www.youtube.com/watch?v=10oeW929KU0

(erről a témáról bővebben- találtam egy számomra nagyon olvasmányos, érdekes dolgozatot a neten Csatári Bence tollából: http://www.polhist.hu/multunk/letoltes/csatarib.pdf)

Hát most ennyi jutott eszembe, miközben a youtube-n kattintgatok.

       A 2000-es éveket, hazánk 2004-es Európa Uniós csatlakozása és annak várható eredményei, hatásai határozták meg. A politikai palettát továbbra is a két nagy párt versengése, egymás túllicitálása és a meggondolatlan választási ígéretek jellemezték. Az ország közösségi életét, szerveződését leginkább pártpolitikai kötődések mentén lehetett érezni, nagy politikai demonstrációkon, tüntetéseken. 2002 után az SZDSZ-t alapító Kis János és Hack Péter a „D- 209” -es ügy miatt kilépnek a pártból, tovább gyengítve a Solt Ottilia által is támogatott régi értékrendet. A szociálpolitika alakulása, a támogatások, társadalmi újraelosztások és azok prioritása is az éppen aktuális politikai erők értékrendjét tükrözték.
 „Az Orbán-kormány nem csak a legszegényebbekért, hanem az adófizetők pénzének hatékony felhasználásáért is felelősséget kíván vállalni (KPM, 1998: 3.). Ennek indokaként jelenik meg a „dolgozni akarás” megkülönböztető kategóriája, s az, hogy a munkanélküliséget, továbbá az ezzel gyakran együtt járó szegénységet több esetben is morális kategóriákkal, negatív megítéléssel kapcsolták össze. A „dolgozni akarók” támogatásának eszköze volt a gyermekek után járó adókedvezmények visszaállítása, és amolyan politikai transzparensként történő használata, amely szimbolizálni volt hivatott a kormány törekvéseit. Ugyancsak a családpolitika témájával kapcsolódott össze a kormányprogramban az atipikus foglalkoztatási formák nagyarányú elterjesztésének – meg nem valósult – szándéka, hogy ezzel is az anyák gyermekükkel maradásának esélyét javítsák (KPM, 1998: 4-5.)”. 
    Több civil szervezet bemutatkozásának és szakmai párbeszédének adott teret 2002 óta (és ad ma is) a Gödör Klub, melynek helyére eredetileg az Orbán kormány az új Nemzeti Színházat tervezte, de a tervek megváltoztak, a gödör, pedig maradt.  A hely szellemisége, a sokszínű kulturális és társadalompolitikai rendezvények üzenete egy toleráns, nyitott közönséget mondhat magáénak.
    2002-ben a Medgyessy-kormány 50%al emelte a közalkalmazottak bérét, ami a későbbiekben hozzájárult a nagyarányú államháztartási hiányokhoz. A politikai célkitűzések és az európai elvárások eredményeképpen több hangsúlyt kapott a társadalmi szolidaritás, az esélyegyenlőség, melynek képviseletére 2003-ban tárca nélküli miniszterré nevezték ki Lévai Katalint, aki azóta európai parlamenti képviselőként Brüsszelben képviseli hazánkat. Egy évvel később az új kormányfő, Gyurcsány Ferenc kinevezi a már megalakult Esélyegyenlőségi, Szociális és Családügyi Minisztérium vezetőjének Göncz Kingát, aki addig többek között az ELTE Társadalomtudományi karán oktatott. „ A Gyurcsány-kormány a liberális és a szociáldemokrata elvek eddig még meg nem ítélhető minőségű elegyével kísérletezik, s újra átrendezi a szociálpolitika prioritásait, biztosítva a megszakítottság folyamatosságát.”
    A szociális felsőfokú képzés vizsgálatára tett kísérletet Budai István. 2003-ban végzett kutatásában a szociális munkás képzések jelenlegi kihívásait, megújulásának lehetőségeit vizsgálja. A szociális szakok elterjedése és „felhígulása”, a képzések minőségére is hatással voltak, vannak: „. a kurzusok döntő többsége olyan metodikával, szemlélettel oktat, miszerint nincs lehetőség, hogy a diákok gondolkodjanak, kérdéseket tegyenek fel”.  A régi Wesley oktatóinak szakmai, oktatói koncepciója volt, hogy kis csoportos órákat tartsanak. Ma már tudjuk, hogy az oktatáspolitika által a normatíva vadászásra kényszeríttet felsőoktatás, nagy kihívások elé néz, többek között az oktatás minőségének, színvonalának megtartása ill. elérése érdekében. Az bizonyos, hogy évente 200 fővel indított szociális szakemberképzés egy tanszéken belül, az oktatás, a készségek, az interdiszciplináris tudások elmélyítésére alkalmatlanok. A szakma presztízsének helyzetét leginkább a képzésekről kikerült szakemberek szellemisége, érdekérvényesítése erősítheti. Ha ezek a folyamatok nem változnak, egyre nehezebb lesz elismertséget kiharcolni a társadalmi palettán. Ahogy azt Budai is megfogalmazta tanulmányának végén: „érvényesíteni kellene a dinamikus és folyamatos képzés- és tantervfejlesztést, ehhez kiváló kiindulópont lehet például a Kelly-féle (1999) képzés-fejlesztő modell, hangsúlyosabban lehetne érvényesíteni a különösen az Egyesült Királyságban széles körűen alkalmazott curriculum modellt. Széleskörűen lehet alkalmazni a brit, a német és más európai országbeli szociális munkás-képzések integrációs, interdiszciplináris és ­-professzionális törekvéseit és eredményeit”
2007-ben Tailygás Katalin és Hegyesi Gábor kezdeményezésével létrejött a Szociális Szakma Arcképcsarnoka c. projekt és kiállítás anyag, melyet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban állítottak ki. A rendszerváltás körüli években tevékenykedő szociális szakemberek életművét mutatta be a kiállítás, többüket ez a dolgozat is említ. Azóta Stang Tündét is elveszítette a szakma tavaly december végén, akinek szintén sokat köszönhetünk a pszichoszociális területen.

Ma véget ért a Szabaduló művészapológiája...gyönyörű májusi napsütés, ebben az időben sokan sietnek különböző pártpolitikai rendezvényekre, a vidéki telkekre, a balatoni nyaralókba már tegnap elindultak az emberek. Mi meg itt maradtunk és egy egyszerű csoda részesei lehettünk együtt. Köszönet mindazoknak, akik nyitottságukkal, őszinteségükkel hozzájárultak az Én felszabadulásomhoz is. Ma érett közösséggé a csoport :) és a lufik elengedésével vált fontossá számomra ennek a pillanatnyi közösségnek a megélése.

14 évvel fiatalabb  "barátaimmal" élhettem át ezt a délutánt. Barátságunk tegnap találkozott és ma teljesedett ki. Fesztelen beszélgetés, közös hallgatás, erős figyelem, együtt éneklés a romantika határait próbálgatva, mosoly és mosoly és tánc és étvágy és kíváncsiság, sok kérdés... ilyenek történtek ma Velem.

Boldog délután volt.

„… tapasztalatok szerint embernek és társadalomnak egyaránt szüksége van közösségekre. Az embernek, mert a közösség biztonságot nyújthat neki, tartalmat, célt adhat életének, nagyobb hatékonyságot szándékainak, a gazdagabb kibontakozás lehetőségét személyiségének. És a társadalomnak, mint egésznek, mert közösségek gazdag hálózata nélkül atomizálódik, egyedeire esik szét, tehetetlen tömeggé formálódik, képtelen az egyéni érdekek sokféleségét társadalmilag hatékony csoportérdekekké felerősíteni, egymással szembesíteni és ezzel önmaga belső önmozgását, fejlődését biztosítani.”[1]

Meryl Aldridge (1996): a szociális munka, mint hivatás intellektuális önvizsgálatát hiányolja a posztmodern korban. „a szociális munkásoknak sokkal nagyobb biztonságra- és büszkeségre- lenne szükségük, ami készségeiket illeti, és ez csak úgy lehetséges, ha olyan hálózatokat építenek ki maguknak, melyek kitörnek a team, az iroda és az osztály nyugodalmas reménytelenségéből.”[1]

            Ezekre az évekre tehető a nyíltan megjelenő nemzettudat problematikájának a kérdése. A politika ezeket az érzelmeket nem tudta enyhíteni, legtöbbször inkább hergelte azokat, melynek hatására elindult az ország közösségi életének bomlasztása. A Fidesz vezette kormány 1998-as megalakulása és a szakoktatással kapcsolatos jogköröknek az oktatási tárcához való telepítése nyomán az Országos szakképzési tanács működtetése is az Oktatási Minisztériumhoz került. Az már ’99-ben is látható probléma volt, hogy a felsőoktatási szakok elszaporodtak, a diplomák devalválódtak és létrejött a diplomás munkanélküliség.

            A szociális képzést meghirdető tanszékek oktatóinak tevékenységét, gondolkodásának irányát ebben az időszakban már befolyásolja a Bolognai Deklaráció. Ebben az évben, júniusban – 29 európai ország írja alá a Bolognai Nyilatkozatot melynek fő célkitűzése, hogy 2010-re létrejöjjön az egységes Európai Felsőoktatási Térség.[1]

            Már két éve ünnepelheti 1999. november 12.-én a szociális munka napját a szakma. Az International Federation of Social Workers (Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége) ezt a napot jelölte meg, melyről a Népszabadság napi lap is tudósított. A hazánkban működő Soros György által alapított Soros Alapítvány ebben az évben ünnepelte létrejöttének 15. évfordulóját. Erre az alkalomra Bozsik Yvett kortárs táncművész és társulata az Alapítvány tiszteletére előadást szervezett a Trafóban. (Kortárs Művészetek Háza).[2] A Soros Alapítvány, többek között számos területen segítette hozzá pályázati úton a szociális szolgáltatókat és civil szervezeteket a jobb és hatékonyabb működéshez. 10 éves ebben az évben a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, melyet az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetének oktatói és hallgatói alapítottak. Ami a szociálpolitikát illeti, Bugarszki egyik 2004-ben írt tanulmánya rávilágít a hiányosságokra: „Az 1999-es évet követően sok szempontból új helyzet állt elő. A gazdaság egyértelműen fejlődésnek indult. Többé már nem egy válságban lévő országról volt szó, ami a rendszerváltás utáni sokk jelentette túlélésre rendezkedett be. Az ország növekedésnek indult és ezt az azóta eltelt 4 évben már a lakosság is megérezhette. Azt gondolnánk, mindez kihatott a szociális szolgáltatások fejlődésére is. Több forrás birtokában talán sikerült kiegészíteni a rendszer hiányosságait, és megoldani, hogy a már létező szolgáltatások szakmai célkitűzéseiknek megfelelő tárgyi és személyi körülmények között tevékenykedjenek. Nem ez történt. Sajátos módon jelentős fejlődés ment végbe, de valahogy úgy, hogy a rendszer hiányosságai inkább növekedtek, mintsem csökkentek volna.”[3]

    A felemás gazdasági reformot egyáltalán nem követte a politikai intézményrendszer átalakítása, az egyre több kérdést feszegető értelmiség ténykedéseit, pedig Moszkva igen rossz szemmel nézte. A Mérei tanítványok ebben a közegben kezdték el megszervezni a nevelési tanácsadók intézményét. „Bár az 1977-es új reform intézkedései sorra követték egymást (kisvállalatok létrejötte, a „második gazdaság” legalizálása), a politikai alapok ismét érintetlenül maradtak, így valódi változások helyett inkább az ellentétek erősödtek tovább. Sőt, a „második gazdaság” legálissá válása még jobban erősítette a társadalomban eluralkodó „önpusztítás” és „önkizsákmányolás” tendenciáját, amelynek következtében Magyarországon ebben az időszakban a legmagasabb lett az öngyilkosságok, az alkoholizmus, a válások és a családi konfliktusok száma.”[1] Ezekre és sok más problémára már nem tudott adekvát választ adni a pszichológia, elindult a Nevelési Tanácsadókban a családgondozói munkakör és a tevékenységéhez kapcsolódó szakmai mankók feltérképezése, melyek már nyugaton felhalmozott irodalommal bírtak.[2] Egyre többen merték vállalni az elsöprő többség véleményét, miszerint a rendszerből több alapvető dolog hiányzik: a szegény rétegek támogatása és a demokrácia. Ferge Zsuzsa több munkájában szintén jelezte, hogy a társadalomnak vannak tartósan leszakadó csoportjai, és elemezni lehetett az objektív relatív depriváció fogalmát. A hetvenes évek végén megállt a gazdasági források bővülése. „Számolni kell azzal, hogy számos szociális jövedelem értéke gyorsan csökken, s így a gyermekesek, nyugdíjasok, gyesen lévők életkörülményei nemcsak évről évre romlanak, de a romlás épp azoknál a legerősebb, akik már eleve rossz helyzetűek voltak-, azaz a szegénység nő, és jellege a „relatívtól” az „abszolút” felé tolódik el…”[3]

            Kemény István, a szociológiai érdeklődésű, közgazdasági végzettségű, szabad gondolkodó, a következő mondatot mondta el egy akadémiai előadásán:

„Magyarországon élnek szegények, mi társadalomkutatók nézzük meg, kik Ők, hogyan és miből élnek és hogyan tudnánk segíteni rajtuk.”[4] 

„Az eset következménye az lett, hogy Kemény elvesztette állását az időközben megalakított Szociológiai Intézetben, és csak a legnagyobb nehézségek árán tudta befejezni a közben már elindított újabb kutatását, amely a ’71-es cigányvizsgálat néven került be a szakma történetébe”.[5] A SZETA (Szegényeket Támogató Alap) alapítók többsége a szociológus Kemény tanítványa volt, akik részt vettek az általa irányított szegény- és cigányvizsgálatokban, 1969-72-ben. A kutatásban résztvevő szakemberek álnéven dolgozhattak csak, hogy civil életüket ne lehetetlenítse el a politikai rendszer.              A SZETA 1979-ben jön létre Solt Otília lakásán, akkor, amikor szervezetet nem lehetett alapítani, mert a hatalom paranoiája ellehetetlenített azt, a szegények, pedig nem léteztek a hatalom számára. A szocialista rendszer próbálta „elbújtatni” a fogyatékkal élőket, az árva gyermekeket, időseket régi, nagy kastélyokba, városok peremén álló, nehezen megközelíthető intézményekbe, lehetőleg minél messzebbre a társadalom figyelme elől. A kötelezettségvállalás közérdekű célra- ez a jogi forma létezett a nyugaton már ismert alapítványi forma helyett, az illetékes minisztérium nagy testvéri figyelme alatt, esély sem volt legalizálni a szervezetet. Párhuzamosan a kulturális életben is gyanakvással reagáltak arra, ami messze állt az aktuális hatalmi szubkultúrától, például az 1979 tavaszán alakult Albert Einstein Bizottság zenekar neve elegendőnek bizonyult arra, hogy megfigyelje őket a rendszer.

„Saját magunk narrátorává válhatunk anélkül, hogy mi volnánk a szerzők. Ebben az értelemben igaz az, hogy az ember az életét megéli, a történeteket, pedig elmeséli. Ez az áthidalhatatlan különbség megmarad, de a különbséget részben eltünteti az, hogy képesek vagyunk magunkra alkalmazni azokat a helyzeteket és cselekményeket, amelyeket kultúránktól kaptunk, és felöltjük azokat a szerepeket, amelyeket kedvenc történeteink, kedvenc karaktereink játszottak elő nekünk"

Tegnap voltam a Szabadulóművész projekt egyik állomásán a Krétakör bázison, lakásszínházban. Erről bővebben itt:

http://kretakor.blog.hu/tags/bazis

Az egyik állomásról, szobáról...

Bodza és csipke szörppel fogadtak kedves, mosolygós emberek, egy kicsit oldódott a közösségi programon résztvevő ember magánya. Sokat kellett várakozni a többi résztvevőre, ami némi feszültséget keltett bennem, de még nem volt kényelmetlen, próbáltam befelé figyelni, hiszen sejtettem, hogy nagy "munka" vár majd Rám (is).

Elindultunk...egy, számomra "twinpeakses" hangulatú terembe érkeztünk, a vörös bársony borítás és gyertya fény, az apró székek és a kibontott fal mögötti realisztikus képek keveredése elutaztattak a szürreál világba.A tükörfólia egyszerű ámbár zseniális trükkje elvarázsolt,  gyermeknek éreztem magam- nem sokáig.

Amit ott megjelenítettek, komolyan foglalkoztatott a RÉS installáció megtekintése után. Ugyanis Schilling és Párja, Lilla közös gyermekük születését felhasználták egy művészi kompozícióhoz, gondolatébresztéshez...ami számomra csak később okozott örvénylő kérdéseket, de nem bántóan. No, ez a kis színházszobában megjelent...a gyötrődés a realisztikus családi élet kanapéra és tv képernyőre zárva kontra művészi szabadság határok nélkül. Zavarba ejtő kitárulkozás a legintimebbnek vélt családi pillanatról. A magányos alkotó meg kell , hogy ossza gondolatait a kis családjával és az nem feltétlenül a mély filozófiai idill, hanem sokkal inkább az altatás, szoptatás és a "szülőkhöz utazzunk le Szegedre kirándulni" körökben merül ki. De ennyi lenne valóban???

Lilla jelenléte, hisztije, jogos önvédelme  a kisbabáért, a családi egységért kapálódzó, verekedő nő súlyos volt, nagyon fájt, megértettem, azonosultam egy pillanatra. Kínosan feszengtem a kis székeken, alig mertem sóhajtani az intim térben.

Néha Schilling kilépett a családi körből és a színpadon mesterkedett.Megteremtődött a valóság és az attól   elválaszthatatlan színházi fikció és ettől szoros volt, meg precíz, meg pontos és FONTOS. Bár a gegekkel néha nagyon erősen feloldotta Schilling, pl. amikor kiült a mini színpadra és a fejére hulló tollak okoztak egy kis derűt, nekem a David Lynch hatás mellett még az Illuzionista c. film jutott eszembe erről az atmoszféráról. Természetesen több is történt ott, de még nem jön ki... Az biztos, hogy Lilla naturalisztikus, minden manírtól mentes tipródása nagyon megérintett...Önportréjuk mindannyiunk számára válhat saját portrévá.

Örülök, hogy ennyi kijött, mert tegnap az előadás után kedvem lett volna egy üveg bort meginni valakivel, aki szintén ott volt és a hatások hasonlóan terhelték, de csak barátnőmtől kaptam "telefonos" segítséget, aki szerdán megy erre a tripre és nyílván nem akartam részletekbe bocsátkozni...csak hüppögtem, ámultam, hallgattam és bandukoltam.Aztán egy nagyon mélyet aludtam...

 Az ötlet, hogy Én ma ott leszek, egészen hihetetlenül és a véletlenszerűségek labirintusában indult...az első csoporttal lehettem részese az élménynek. Ami azóta tart, fogva ejtett, de jó és súly és magas meg mély, édes és keserű, hangos és csendes.
Ezek után nem kifejezhető a várakozás Bennem, hogy a LABORHOTELBEN vendégeskedjek.
Köszönöm.
Gabriella

Bővebben: http://www.kretakor.hu/?sub=C10

Ott voltam ma délután...ennyi félelmet tekintetekben, ennyi bizonytalanságot, fájdalmat régen (vagy még sosem) láttam. A tehetetlenség és tanácstalanság érzése kúszott be az egész eseményre. De most tényleg, mi lesz ezután? Változni fog valami?

Egy, a fájdalmától üvöltő édesanya érzéseit ki tudja megérteni? Tartok tőle senki...

Nagyon fájdalmas délután volt.

az írásaimat. Bízom benne, hogy itt nem fognak "lefagyasztani" emberek.

Te is észrevetted, hogy divattá vált Magyarországon rasszistának lenni?

Ülök a villamoson reggel és arról beszélget 4 fiatal férfi, hogy a tegnapi Megasztár versenyéből végre kiesett az a kis...vietnami lány, még szép, hogy nem egy rohadt ferdeszemű nyeri meg itthon a versenyt...Kávé helyett egy kis budapesti rasszista jó reggelt. Azt hiszem ezek azok a pillanatok leginkább, melyek azt az elhatározásomat erősítik, hogy egy kicsit megint külföldön éljek. Külföldön élni, más nyelven kifejezni a valóságot nem könnyű - néha a kifejezhetetlenség fojt meg...  Személyiségünk báját néha elveszítjük, hiszen a folyamatos fordítás miatt nem marad energia a szavakkal játszani, a  szép árnyalatok érzékeletetésére nem marad idő. Na, de nem is ez a lényeg most...inkább élek  kissé fogyatékosan a nyelvi problémák miatt, mint hogy hallgassam magyar társaim nacionalista,ostoba és tudatlanságtól hemzsegő sértéseit. Elegem van.
Nyáron a barátom egy vidéki legénybúcsún volt, ahol a helyi diszkóban megverték, mert létezik, mert barátságos és kedves ember, mert szeret és jól is kommunikál,  mert pesti és mert nagy az orra... gyönyörű tiszta tekintete alatt az ütés nyoma talán egy életre megjelölte bőrét, nem múlik azóta sem a folt. Őt is megjelölte ez a fertő.
Te is észrevetted?
A Tarka magyar elnevezésű demonstrációra elmentem, elmentünk, vagyunk, leszünk...de mit lehetne még tenni.
(Persze a nagy hangzatos megoldásokat én is ismerem, pláne a politikai válaszokat...de úgy érzem egyre durvább a jelenség).